Kisújszállás 2021

Kisújszállás
2021.09.30- 10.03

A csütörtökön kezdődő találkozóra már sokan a hét elején megérkeztek. Akkor még napsütéses, szép idő volt. A találkozó kezdetére – köszönhetően a szerdai hidegfrontnak – alaposan lehűlt a levegő és ízelítőt kaptunk az őszies időből, vagyis szelessé, hűvössé, esőssé vált az idő. Na de kit zavar ez? Szinte teljesen megtöltöttük a kemping területét. Élveztük a fürdő kínálta lehetőségeket, többen a csónakázó tó partján hódoltak horgász szenvedélyüknek. Igazán elégedettek voltunk a kemping vizes blokkjaival és a nagyszerű, ácsolt faszerkezetű konyhai résszel, amely közösségi helyiségként is szolgált.

A találkozó megnyitója – lángos partival egybekötve – csütörtökön délután volt. Három serpenyőben készültek az illatos finomságok, három remek szakács által. A joghurtos lángost a Burián Icka Orsányi Marikával, a vajas lángost Sándor Laci és kedves felesége, a krumplis lángost Sóvári Lajos barátunk készítette. A kellemes illat mindenkit odacsalt a konyhai térbe, ahol kényelmesen helyet foglalhattunk az ott lévő sörasztaloknál, a padokon. Az étkezés előtt az Elnök úr és helyettesei, Burián Icka és Tóth Magdi köszöntötték a megjelenteket. Icka ismertette a találkozó programjait, majd elkezdődött az evészet. Nemcsak jó illatú, de finom is volt mindegyik lángos. Jól belakmároztunk, ugyan ki gondol ilyenkor a kilókra?

Pénteken, már kisütött a nap, kezdett barátságossá válni az idő. Városnéző sétára indultunk. Kisújszállás Csukás István városa. A nagy mesemondó figuráival lépten nyomon találkoztunk a városban. Először a Süsü játszótérre mentünk, ahol a híres egyfejű, Süsü sárkány fogadott egy csodaszép mesebeli vár előtt, majd sorra feltűnt a többi mesefigura is: Gombóc Artúr, Mirr-Murr, a Nagy Ho-ho-ho horgász stb. Az iskolához érve megragadó volt a kerítés színes ceruzákat mintázó festése. A másik oldalon egy fán Pom-Pom csücsült. A cukrászda előtt Bagaméri szobrával találkoztunk, „aki a fagyiját maga méri”. A cukrászda mellett van egy 1911-ben épült szecessziós palota, amelyet 2015-ben felújítottak. Ez ma a Vigadó épülete, amely a város kulturális központja. Itt már várt minket egy kedves úr, aki bemutatta ezt a gyönyörű épületet. Megcsodáltuk a Díszterem ablakainak üvegfestését, és a helyiség funkcionális sokoldalúságát, amely az emelkedő széksorok helyének elrejtésével érhető el. Láttuk az emeleten a Stuttgarti Kulináris Olimpián díjat nyert, színes rizsszemekből összeállított képet, amelyen Csukás István néhány mesefigurája volt megmintázva. Itt van még a szabadon látogatható Sárkányvár, Családi Játéktár, amely játszóház, tele mesehősökkel.

Hazafelé tartva megnéztük még kívülről Kisújszállás egyik legszebb középületét, a Városházát, amelyet a 2015-ben történt felújítása után műemléknek nyilvánítottak. Oldalfalára a helyi Városvédő és Szépítő Egyesület táblát helyezett el, amelyen ez olvasható: Műemlék Városház Palota. Épült 1899-1900. évben neobarokk stílusban Módl Lajos „Művészettel és takarékossággal” című pályamunkájának tervei alapján. Ez a kb. tízezer fős város lenyűgözően gyönyörű! Tele van virágos szép parkokkal, csodaszép felújított épületekkel. És itt van még a minden igényt kielégítő nagyszerű létesítmény, a Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, amely 2012. óta áll a lakosság rendelkezésére. A fürdő mellett van, közvetlen átjárással a víz- és áramvételi lehetőséggel ellátott kemping.

Amíg a társaság egyik fele gyönyörködött a szép városban, addig néhányan a bogrács körül serénykedtek. Erdei János a birkapörköltet, Burián Gábor a sertéspörköltet készítette. Mindkettőhöz a hagymát Tóthné Marika pucolta, és Kiszel András, a „főhagymász” vágta össze nagy szakértelemmel. Előzetesen, az ebédelésre jelentkezéskor mindenki nyilatkozott, hogy melyikből szeretne enni. A további hozzávalókat: köretet, savanyúságot, kenyeret mindenki magának biztosította. A megadott időre elkészültek a pörköltek, elfoglaltuk helyünket a sörasztaloknál és a szokásos módon sorban álltunk az ételosztáshoz. Repetázásra volt lehetőség mindkét bográcsnál. Nagyon jól sikerültek a pörköltek, na persze, rutinos főzők készítették! Evés után még sokáig ott maradtak az asztaltársaságok beszélgetni, tréfálkozni.

Szombaton reggel 9 órakor személykocsikkal indultunk a közeli Kenderesre. Mint egy lakodalmi menet, olyan volt a hosszú gépkocsisor amely felsorakozott a kemping bejáratánál a Csónakázó tó mellett. Minden lakóautósnak jutott hely a lakókocsisok autóiban. Először a Kenderesi Néprajzi Kiállítóterembe mentünk. Idegenvezetőnk elmondta, hogy ezt az épületet Horthy Miklós építtette – aki 1920. március 1-től 1944. október 16-ig a Magyar Királyság kormányzója volt – a lakosság részére és kezdetben fürdőházként működött. A ma itt látható kiállított tárgyak a környékről kerültek összegyűjtésre. Helyet kapott benne egy régi családi ház konyhai és szoba berendezése, valamint a paraszti élet mindennapos használati eszközei. Láthattuk a mezőgazdaságban használatos eszközöket, tárgyakat, szerszámokat.

A következő nagy terem a Tengerészeti Kiállítóterem. 2003-ban nyugalmazott tengerészek alakították ki ezt a tengerészeti kiállítást, mely azóta is a témával kapcsolatos leírásokat, hajó maketteket, a Horthy családdal kapcsolatos képeket, újságokat és néhány személyes használati eszközüket mutat be. A teremben láthatók a Horthy István temetésére érkezett koszorúk sírszalagjai, amelyek sikeresen átvészelték a családi kriptában a II. világháború és a szocializmus időszakát. Az erkélyen egy ritka Trianon kiállítás tekinthető meg. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum a magyarság számára a XX. század legnagyobb tragédiája. Képek, újságkivágások, visszaemlékezések segítségével eleveníti fel a kiállítás a száz éve történt eseményeket.

Következő helyszínünk a Horthy kastély volt, ami ma kollégiumként üzemel. Néhány eredeti állapotban megmaradt helyisége azonban, felújított állapotban látogatható. A kastélyhoz tíz holdnyi föld tartozott, ez főként nagy parkból állt. A park végében halastó volt kialakítva. Idegenvezetőnk elmondta, hogy az eredetileg földszintes kastélyt Horthy Miklós feleségének édesapja az 1830-as évek első harmadában építtette késő barokk stílusban. 1925-ben az egész épületet átépítették. Emelettel, a földszintet dohányzóval, előtte terasszal, oldalszárnyakkal, négyoszlopos tornáccal egészítették ki. A kastély építészeti érdekessége, hogy a késő barokk stílust egy korábbi irányzat, a bécsi barokk jegyeivel egészítették ki. Ez az átépítés Horthy Miklósnénak köszönhető, akinek a család bécsi tartózkodása idején a Mária Terézia-kori gyönyörű barokk épületek nagyon megnyerték a tetszését. Az akkori gyönyörű kastélyban 1944. előtt miniszterek, tábornokok, külföldi államférfiak és diplomaták gyakran megfordultak. 1944. októberében a Horthy családot a németek elvitték. A kastélyban lévő értékeket széthordták. A csodálatos könyveket, megmaradt tárgyakat máglyára hordták és elégették. Később az épületet magtárnak használták és lovakat tartottak benne. 1950-ben iskolát létesítettek benne.

Megnéztük a Horthy család kriptáját, amelyet az 1920-as években építettek a kenderesi temetőben. A kriptában húsz sírhely található, amelyből négy üres. Itt nyertek örök nyughelyet Horthy Miklós és felesége, szülei, testvérei és gyermekei. Horthy Miklós és felesége, valamint legfiatalabb gyermekük hamvainak újratemetése Kenderesen, 1993. szeptember 4-én volt. Az eseményt a család magánügyének tekintették, de igy is többezres tömeg vett rajta részt. A Mauzóleum előtt az egyik oldalon látható az a síremlék, amelyet Portugáliából, a lisszaboni angol protestáns temetőből hoztak el. Harminchat év telt el, amíg kívánsága szerint, magyar földben nyugodhatott a 89 évesen elhunyt Vitéz Nagybányai Horthy Miklós.

Visszatérve a kempingbe, már nem volt közös program. Beszélgettünk, fürödtünk, élveztük a kellemes őszi napsütést. Estefelé, mint minden este, összegyűltünk a közös konyharésznél. Szólt a zene, táncoltunk, bolondoztunk, nagyon jól éreztük magunkat. Közben új táncfigurákat tanultunk. Kiszel Bandi olyan agyafúrt mozdulatsorozatot mutatott be, hogy az utánzása komoly gyakorlást igényelt. Még olyan is előfordult, hogy sikerült. Elmondható, hogy ez a rendezvény is nagyon remek, tartalmas találkozó volt. Köszönet a szervezőknek, hogy ezúttal is sok élményben, kellemes kikapcsolódásban részesítettek.

A következő kempingtalálkozónk Hajdúszoboszlón lesz.

Katona Júlia

 

 

MHKK

Elnök:
Erdei János
Tel: +3630/9434770
E-mail: gazmester@citromail.hu
Elnökhelyettesek:
Tóth Csabáné Magdi
Mobil: +36/20/8005035
E-mail: tothmagdi36@freemail.hu
Burian Helena
Tel: +36/20/4687001
E-mail: hhelen@atlas.sk

 

 

 

Felügyelőbizottság

Elnöke:
Mozsolits Sándor
Tagok:
Szabó Csaba
Horváth Tibor

 

 

 

Elérhetőségek

Postacím:
MHKK 4024 Debrecen Wesselényi u 43 fszt. 1
Székhely:
1108 Bp. Újhegyi út 7.

A Magyar Hagyományos Kemping Klub az alábbi elérhetőségeken fogadja az érdeklődéseket...

Központi E-mail cím: mhkk@mhkk.hu

 

 

 

Adó 1%

Adományok és adó 1% felajánláshoz
Adó számunk: 18261657-1-42

Bankszámla számunk:
OTP Bank 11714013-20003256
További infó itt

 

 

 

Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft. | 2220 Vecsés, Kinizsi utca 73. | +36 30 690 9394 | info@teratarhely.hu | teratarhely.hu
Weboldalkészítés: Debreceni weboldal készítő szakember