2019 Nyírbátori beszámoló
Nyírbátor
2019.04.30 – 05.05
A hét közepére eső május elsejei ünnepnapnak köszönhetően, a Nyírbátori találkozó öt éjszakásra lett meghirdetve. Szívesen jöttünk ebbe a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 13.500 lakosú kisvárosba, amely a magyar középkor gazdag örökségével fogadja az ide látogatókat, a fürdője pedig valódi termál paradicsom a pihenni, kikapcsolódni vágyók számára. A tágas, ligetes kemping közvetlenül a fürdő szomszédságában található.
Kedden dél tájban, amikor megérkeztünk, csaknem telt házas kemping fogadott. A magyarok mellett nagy számban voltak ukrán, lengyel és román kempinges társaink egy-egy csoportban. Igazi nemzetközi találkozó alakult ki. Mivel többször előfordult már közös kempingezés, ezért ismerősöket is üdvözölhettünk közöttük.
Az elhelyezkedés, üdvözlések, ismerkedés után délutáni feladat volt a központi májusfa állítása. Színes léggömbök és szalagok kerültek a szaletli mellett rögzített fára. Az volt a további feladat a férfiaknak, hogy még az este folyamán humoros kivitelben állítsanak a párjuknak saját májusfát. Így, készült szalagos-lufis, sörös dobozos, fakanalas, vagy csak léggömbös májusfa. Az ukránok karácsonyfadíszeket raktak ki. Fotók ugyan készültek, de az értékelések elmaradtak, ráadásul az éjszakai eső és az erőteljes szél alaposan megtépázták a mesterműveket.
Május elsején zenés ébresztőt kaptunk. Befordult a kemping főútjára egy lufikkal gazdagon díszített teherautó, amelynek platóján egy fúvószenekar foglalt helyet. Május elsejét éltető retró mozgalmi dalokat játszottak, felverve ezzel a kemping lakóit. Miközben a jármű lassan végighaladt a főúton, egyre többen gyűltek köre nemzeti zászlókkal és nemzetközi felvonulás alakult ki. Végül egész nagy tömeg búcsúztatta el a lassan kifelé haladó járművet. Közben a szaletliből varázslatos illatok terjengtek. Készült folyamatosan a fokhagymás-sajtos-tejfölös lángos. Jutott bőven mindenkinek, hiszen tíz kg lisztet kevertek be Tóth Magdiék és sütötték folyamatosan. Nagyon finom volt a lángos!
Dél tájban kilátogattunk a kemping közelében lévő Városi Lovardába, ahol a Bátori Majális egész napos programja várta az érdeklődőket. A különböző pártok standjainál jó szívvel kínálták a finom falatokat, akár ebédelni is lehetett. Megnéztük többek között a Bátori Mazsorettek táncát, karate bemutatót, a kutyaszépségversenyt, a Pántlika Néptánccsoport műsorát, végül meghallgattuk a Lókötők táncegyüttes számait.
Az időjáráshoz kellett igazítani a további programokat. Csütörtökön, mivel kissé jobb lett az idő, a nap is kisütött, ezért erre a napra tettük át a Máriapócsi kirándulást. A kempingtől tizenegy km-re levő kegyhelyet többen kerékpárral, néhányan meg személyautóval tették meg.
Máriapócs a történelmi és a mai Magyarországnak is az egyik legismertebb búcsújáró helye. Legendája az, hogy 1696. november 4-én liturgiavégzés közben úgy vették észre, mintha a kegyképen Mária szeméből könnyek folynának. Az esemény két hétig tartott, majd kisebb megszakításokkal december 8-ig. Ennek híre gyorsan terjedt az országban. I. Lipót király neje ekkor Bécsbe vitette a képet, hogy maga is láthassa. Utazás közben három másolat is készült a képről, amelyek közül az egyik visszakerült Pócsra. A pócsi másolat 1715-ben több alkalommal, majd 1905-ben ismét könnyezett. A hitelesített dokumentumok alapján XII. Pius pápa a Máriapócsi Kegytemplomot „basilica minor” rangra emelte.
Pénteken az érdeklődők részére kacsazúza-pörkölt készült, amihez a köretet, savanyúságot mindenki magának biztosította. Mivel a külföldiek – eltérő ízviláguk miatt – ebben nem akartak részt venni, csak mi magyarok étkeztünk együtt. Csodálatosan finom, omlós lett a zúza. Janika már reggel 6-kor felkelt, hogy időre elkészüljön, vagyis megpuhuljon a keménynek vélt hús. Fiatal kacsák zúzája lehetett, mert ½ 11-kor már kész volt.
Estére táncos bulira készültünk, ugyanis több résztvevő jelezte, hogy a vasárnapi anyák napja miatt szombaton hazamennek, ezért az esti buliban nem tudnak részt venni. Hat órára megérkeztek a nyírbátori „Öreg fiúk” zenekar tagjai és hangos zenéjükkel felhívták magukra a figyelmet, így minden kempinglakó tudomást szerezhetett a zenés műsor kezdetéről. Ennek ellenére lassan gyülekeztek a táncolók és csak a kezdés után egy-másfél órával lett tele a táncparkett táncolókkal. Végül egész jó buli kerekedett.
Szombaton az időjárás csúcsot döntött. Zuhogott az eső, fújt a szél. Májushoz méltatlan kellemetlen volt az idő. Ekkor találtuk meg a remek szórakozást! Felállítottuk a szaletliben árválkodó ping-pong asztalt és elkezdtünk játszani. Egyre többen lettünk, így páros csatákat vívtunk. Este fél 11-kor fejeztük be.
Vasárnap már készülődtünk haza. Az idő nem javult, olyan hazaküldős volt. Kellemes napokat töltöttünk Nyírbátorban. Jutott idő arra, hogy kényelmesen élvezzük a nagyszerű fürdő szolgáltatásait, pihenjünk, beszélgessünk, kikapcsolódjunk. Köszönjük az Elnök úrnak, hogy ezt a kellemes találkozót megszervezte.
Katona Júlia
MHKK
Elnök:
Erdei János
Tel: +3630/943-4770
E-mail: gazmester49@gmail.com
Elnökhelyettesek:
Magyar Mária Ilona elnökhelyettes
Tel: +36/20/335-3611, +43699/10364792
E-mail: maria.ilona.magyar@gmail.com
Metercsikné Horváth Zsuzsanna elnökhelyettes
Tel: +3620/233-0955
E-mail: zsuzsikahorvath62@gmail.com
Felügyelőbizottság
Elnöke:
Szabó Csaba
Tagok:
Keresturi Elvira
Tomosi Lajosné
Elérhetőségek
Postacím:
MHKK 4024 Debrecen Wesselényi u 43 fszt. 1
Székhely:
1108 Bp. Újhegyi út 7.
A Magyar Hagyományos Kemping Klub az alábbi elérhetőségeken fogadja az érdeklődéseket...
Központi E-mail cím: mhkk@mhkk.hu
Adó 1%
Adományok és adó 1% felajánláshoz
Adó számunk: 18261657-1-42
Bankszámla számunk:
OTP Bank 11714013-20003256
További infó itt
Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft. | 2220 Vecsés, Kinizsi utca 73. | +36 30 690 9394 | info@teratarhely.hu | teratarhely.hu
Weboldalkészítés: Debreceni weboldal készítő szakember