Karcag, Szilveszter
2022.12.28-2023.01.02

Karcagon búcsúztunk el a 2022. évtől és köszöntöttük az új évet. A rendelkezésre álló közös helyiség mérete miatt a résztvevő egységek számát 25-ben kellett korlátozni. A találkozó meghirdetése után a létszám hamar betelt és csak visszamondás után volt lehetőség további jelentkezők fogadására.

Napsütéses, gyönyörű téli időben utaztunk Karcagra, és ez a szép idő az egész rendezvény alatt végig kitartott. A társaság nagy része már december 27-én megérkezett. A közös helyiség melletti jól felszerelt konyha az otthon készült ételek melegítésére vagy folyamatos sütés-főzésre csábította a baráti társaságokat. Kártyáztunk, társas-játékoztunk és természetesen élveztük a fürdő kínálta nagyszerű lehetőségeket. Közös munka eredménye volt a helyiség dekorációjának elkészítése. Színes szalagok, lampionok, karácsonyi égők, füzérek kerültek a falakra, világítótestekre.

A találkozó megnyitója 29-én este volt. Erdei János a klub elnöke és Burián Icka elnökhelyettes asszony köszöntötték a résztvevőket. Közös hurkavacsorára hívták meg a jelenlevőket, ugyanis a sütőkben már sült a Burián házaspár által biztosított májas hurka, amelyet nagy tálcákról osztottak ki a jelenlevőknek. Tányérról, evőeszközről, kenyérről, savanyúságról mindenki maga gondoskodott. Az első kör után bőven volt repetázási lehetőség. Akik megszomjaztak, a saját italok mellett még a közösben készült gyümölcsös forralt bort is fogyaszthatták. Az étkezés után kezdődött az elő-szilveszteri bulizás, amelyhez kiváló lemezlovasunk, Sörös Laci szolgáltatta a zenét. Nagyszerű elő-gyakorlat volt ez a szilveszterhez, de ezúttal csak éjfélig tartott a vidám táncolás.

December 30-án délben ismét közös étkezésre gyűltünk össze. Burián Gábor és lelkes csapata a Jeney házaspár által adományozott vaddisznó húsból és a klubunk által vásárolt disznóhúsból tokányt készített. Nagy közönségsikert aratott Sivó Tibi nokedligyártása, amint könyékig a tésztában – több segítővel – előállította a hat kg liszt felhasználásával készült köretet. Felségesen finom ebédet ettünk ezúttal is! Jóllakhattak a nagyevők is, ugyanis most is repetázhattak kedvükre. Ez a nap pihenőnap volt. Tánc nem volt, de élvezhettük Sörös Laci barátunk gitárjátékát. Többen körül ültük Lacit, aki énekelt, – gyakran mi is vele – csuda jó hangulatban. Az asztaloknál folyt a tere-fere, néhányan társas játékot játszottak. A konyhában Sashalmi Évike és Barna Bandi előbb hat kg apró tengeri halat, majd csicsókát sütöttek és kínálták meg az egész társaságot. A gyümölcsös forralt bor ezúttal is szabadon volt fogyasztható. Tíz óra körül mindenki visszavonult, hogy másnapra pihent legyen.

December 31-én még kihasználhattuk az utolsó lehetőséget a gyönyörű uszodában, ugyanis január 1 – február 28-ig lezárják. A szabadban lévő termál medencék közül az egyiket szerencsére tovább üzemeltetik. A konyhában délelőtt ismét csúcsforgalom volt. Egyebek mellett Burián Gábor barátunk készítette másnapra a korhely levest, azután elcsendesedett minden. Mindenki készült az este 6 órakor kezdődő nagy Szilveszteri bulizásra. A gyönyörűen dekorált helyiségbe belépőket a Hell házaspár fogadta whiskyvel, amelyet egy háromliteres originál csomagolású üvegből töltöttek. Az este az Elnök úr és az Elnökhelyettes asszony ünnepi köszöntőjével kezdődött. A társaság nagy tapssal köszönte meg, illetve jutalmazta egész éves fáradhatatlan és nagyon színvonalas munkájukat. Vacsorázás előtt Icka közös fotózásra kérte fel a jelenlévőket, és ezzel a fotóval köszöntöttük újév alkalmából az összes klubtársunkat, családjukat, barátainkat. Az ünnepi vacsorát a közeli étteremből hozták. 2 személyes tálcákon, rizsköreten voltak a sült, rántott és töltött húsok, gomba és karfiol társaságában. Kiegészítésül még francia salátát, főtt burgonyát és savanyúságot kaptunk, amit az ügyes hölgyek készítettek el. Nagyon finom, gusztusos és kiadós volt a vacsora. Szinte mindenki elpakolta a maradékokat másnapi fogyasztásra.

Vacsora után Icka kérte a decemberben születetteket és a decemberben névnapjukat ünneplőket, hogy fáradjanak ki a „színpadra”. Pezsgővel köszöntöttük az ünnepelteket. Felszólalt Tar Magdi, és köszönetet mondott Burán Gábornak az egész éves főzésekért, Icka pedig Tar Magdinak köszönte meg a rengeteg háttérmunkát, amelyet a találkozók előkészítésével és a nyilvántartások vezetésével kapcsolatban végzett. Nagy taps volt a köszönet a jelenlevők részéről. Fél kilenc felé Sörös Laci táncversenyt hirdetett. Nyolc önként jelentkező párt kért a „színpadra”. A zenére táncolni kellett a pároknak, de ha a zene leállt, abban a pózban meg kellett merevedni. Aki megmozdult, kiesett. Háromnegyed óráig tartott ez a verseny, mert remekül koncentráltak a párok. Végül, holtverseny lett a Maier és a Sivó házaspár között. Egy-egy üveg pezsgő volt a jutalmuk.

Az este folyamán kedves ajándékot kapott minden pár Ickától. Horgolt fehér harangot készített csengővel, amit kikeményítve, gusztusosan becsomagolva adott át. Éjfél előtt néhány perccel meghallgattuk Icka és Janika rövid év-összefoglalóját, majd egy perces néma felállással adóztunk az ez évben elhunyt klubtársaink emlékének. Elérkezett az éjfél. Zenei kíséret mellett együtt elénekeltük a himnuszt, majd emeltük poharainkat és kezdődött egymás köszöntése. Köszönet az MHKK-nak, hogy ehhez biztosította a pezsgőt. A köszöntések, koccintások után legtöbben kimentünk az ajtó elé. Néztük a felvillanó tűzijátékokat, hallgattuk a petárdák durrogását. Két társunk is adott saját tűzijáték műsort, közvetlenül az épületünk mellett. Ez után bevonultunk a melegbe, majd ismét étkezés következett, ugyanis megérkezett a vacsorát is szállító karcagi étteremből, gusztusos tálalásban a lencsefőzelék. Ehhez helyben lett megfőzve a virsli. Reméljük a lencse üzenete valóra válik az év folyamán és lesz sok, legalábbis elég pénzünk eddigi életvitelünk folytatásához. Nagyszerű hangulatban folytatódott tovább a táncolás. Egyre több helyünk lett, mivel néhányan visszavonultak pihenni a lakójukba vagy a vendégszobáikba. Három óra felé már a legaktívabbak is a pihenést választották.

Az év első napján is együtt voltunk. Mivel még az előző nap Burian Gabi korhely levest készített a nagy bográcsban, az évet kissé másnaposan kezdők gyógyításként fogyaszthatták. Többen már elsején, a délután folyamán elbúcsúztak, de a többség csak másodikán távozott a kempingből. Nagy-nagy köszönet illeti a szervezőket, hogy ilyen remek, hangulatos rendezvényt szerveztek. Nagyon jól éreztük magunkat!

Találkozunk februárban Kiskunmajsán a farsangi rendezvényen.

Katona Júlia

 

 

MHKK

Elnök:
Erdei János
Tel: +3630/9434770
E-mail: gazmester49@gmail.com
Elnökhelyettesek:
Tóth Csabáné Magdi
Mobil: +36/20/8005035
E-mail: tmaggie01@gmail.com
Burian Helena
Tel: +36/20/4687001
E-mail: hhelen@atlas.sk

 

 

 

 

 

Felügyelőbizottság

Elnöke:
Mozsolits Sándor
Tagok:
Szabó Csaba
Horváth Tibor

 

 

 

 

 

Elérhetőségek

Postacím:
MHKK 4024 Debrecen Wesselényi u 43 fszt. 1
Székhely:
1108 Bp. Újhegyi út 7.

A Magyar Hagyományos Kemping Klub az alábbi elérhetőségeken fogadja az érdeklődéseket...

Központi E-mail cím: mhkk@mhkk.hu

 

 

 

 

 

Adó 1%

Adományok és adó 1% felajánláshoz
Adó számunk: 18261657-1-42

Bankszámla számunk:
OTP Bank 11714013-20003256
További infó itt

 

 

 

 

Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft. | 2220 Vecsés, Kinizsi utca 73. | +36 30 690 9394 | info@teratarhely.hu | teratarhely.hu
Weboldalkészítés: Debreceni weboldal készítő szakember