Dahlie Rally, Mosóc (szlovákia)
2023.08.31-09.03
A 26. Dahlie Rallye-t a Szlovák Kempingszövetség Mosócon rendezte meg, amely Túrócszentmárton (Martin) és Körmöcbánya (Kremnica) között, csodálatos természeti környezetben található. Ez a történelmi Túróc régió egyik legnagyobb faluja Észak-Szlovákiában, a Zsolnai kerület Túróctapolca (Turcianske Teplice) járásában. Körbe tekintve a völgyből, láttuk a kis Fátra, a nagy Fátra és a Tátra hegyvonulatait.
A GPS ügyesen navigált a kemping bejáratához, ahol a recepciónál azonnal megtörtént ország és név szerinti azonosításunk. Fizetésre, programra-jelentkezésre nem volt szükség, ugyanis azt előzetesen, megtettük. (Persze, jó lett volna erről visszaigazolást kapni!) Megkaptuk a prospektusokkal teli ajándékszatyrot, az utazásrészvételi- és az étkezésijegyeket, majd egy kerékpáros felvezetett a magyaroknak kijelölt hely következő üres parcellájához.
Délután a kemping központi helyén emlékfa ültetésre gyülekeztünk. Egy hársfacsemete lett elültetve a találkozó tiszteletére, amelyre a résztvevő négy országot képviselő kempingvezetők nemzetiszínű szalagokat kötöttek fel kellemes harmonikaszó mellett. Szlovák barátaink jóvoltából, áldomást ittunk arra, hogy a fa szépen, nagyra nőjön. Ezt követően ill. már közben is, a harmonikások komoly műsort adtak, amely némelyeket még táncra is csábított. Este, mi magyarok összeültünk, beszélgettünk, sütiztünk, iszogattunk. Kellemesen telt az idő. 10-11 óra felé már nagyon párás, hűvös lett az idő és mindenki visszavonult a lakójába.
A szervezők a rallye idejére minden igényt kielégítő programot állítottak össze. Lehetett -előzetesen még otthon jelentkezni- autóbuszos kirándulásra pénteken Körmöcbányára, szombaton pedig Túrócszentmártonba. Ezen kívül mindkét napon 9 órától szervezett gyalogtúrán, vagy 10 órától kerékpáros túrán lehetett részt venni. Egyéni programszervezésre is volt lehetőség. Mi mindkét napon az autóbuszos kiránduláson vettünk részt, ezért erről számolok be.
Pénteken reggel 8:00 órakor indult az autóbusz Körmöcbányára. Fél órás buszozás után érkeztünk a városba. A látnivalókat idegenvezető mutatta be. Elmondta, hogy ez egyike azoknak a középkori városoknak, amelyek uralkodók figyelmének központjában álltak. Ennek oka a gazdag arany- és ezüstbányák voltak. Itt a 10. századtól bányásztak aranyat és ezüstöt. A bányászat fellendülése a 14. században következett be. Néhány éve a bányászatot leállították. Ennek egyik oka az volt, hogy a bányák kimerültek, és nem volt gazdaságos tovább folytatni a kitermelést, másik ok az volt, hogy az arany ára nem követte a világpiaci változásokat, és nem volt versenyképes.
A város legrégebbi és legfontosabb épületei a várnegyedben találhatók, mint például a Szent Katalin-vártemplom, vagy a pénzverde, ahol a történelmi Magyarország arany- és ezüstpénzeit verték. A város központjában szép barokk házak, egy Szentháromság-oszlop és egy díszkút áll. Itt van a Pénzérmék és Érmék Múzeuma is, ahol láthattuk a pénzverés folyamatát, és a különböző fizetőeszközöket. A múzeum része egy galéria is, ahol 15-18. századi művészeti alkotásokat tekinthettük meg. A főtéren egy egészen keskeny házban Lőlapok kiállítását néztük meg, majd egy Karikatúra kiállítást, és a Giccsmúzeumba is betértünk. A szabadidőnkben ebédeltünk egy kedves kis étteremben, majd 15 órakor buszra szálltunk és visszatértünk a kempingbe.
A találkozó ünnepélyes megnyitója pénteken 18:00 órakor volt. A találkozó főszervezője köszöntötte a résztvevőket, majd ismertette a találkozóval kapcsolatos tudnivalókat és a programlehetőségeket, amelyből az első napi már le is zajlott. Szerencsére mi is értettük az elhangzottakat, mert a színpadon volt még Burian Icka is, aki magyar nyelvre fordított.
Szombaton fél 9-kor indult az autóbuszunk Túrócszentmártonba. Ez egy észak-szlovákiai város, amely a Turóc folyó mentén fekszik, a Kis-Fátra és a Nagy-Fátra hegyek között. Először a Skanzenbe látogattunk. A skanzen Martinban a Szlovák nemzeti múzeum része. Ez a legnagyobb szabadtéri múzeum Szlovákiában, amely 28 hektáron terül el, és közel 100 épületet mutat be a szlovák népi építészetből, amelyek északnyugat-Szlovákiából származnak. A skanzenben megtekinthetők a különböző régiók jellegzetes házai, templomai, iskolái, gazdasági épületei és műhelyei. A skanzenben található egy kocsma is, ahol megkóstolhatók a helyi italok és ételek.
A város főtere a város történelmi és kulturális központja. A tér körül több érdekes épület áll, mint például az evangélikus templom, amely 1776-ban épült klasszicista stílusban, vagy a Révay-ház, amely egy barokk palota, amelyben ma a Turóci Múzeum működik. A tér közepén áll egy Szentháromság-szobor, amely 1723-ban készült. A tér mellett található a Matica Slovenská székháza is, amely egy neoreneszánsz épület, amelyben ma a Szlovák Nemzeti Könyvtár is helyet kapott.
A városnézés végeztével buszra szálltunk és visszaindultunk a kempingbe. 14:00 órakor érkeztünk vissza a kempingbe. Azonnal ebédelni mentünk a kapott étkezési jegyünkkel. Káposztaleves volt különféle húsokkal. Nagyon finom volt, és még repetázásra is volt lehetőség. Délután lehetőség volt egy kis pihenésre, majd kezdődött 18:00 órakor a tombolahúzás. Köszönhetően a sok szponzornak, rengeteg értékes és hasznos tombolatárgy várt kisorsolásra. Nagy volt az izgalom az egyes húzások alkalmával. A tombolaszelvény azonosítása szín, betű, és sorszám azonosítással 4 nyelven történt. A kb. 3 órás program alatt többször frissítő szünetet tartottak. A tombola után zene, tánc következett. Jó mulatság volt!
A találkozó utolsó felvonása a vasárnap délelőtti záróünnepség volt, amelyben a 26. Rallyt rendező szlovák klub képviselője átadta a 27. Rallye-t szervező magyar MCCC klub képviselőjének Németh Tibornak a vándor kalapot és a vándorbotot. A vándorbotra felkötött szalagokon olvasható az, hogy hányadik Dahlia Rallye, az ország neve, a helyszín, vagyis a város neve és a dátum -tól, -ig. A vándorbotra Németh Tibor felkötötte a magyar szalagot, amelyen a helyszín, Kiskunmajsa város neve olvasható. Az ünnepélyes zászlóátadás mellett kitüntetéseket, elismerő okleveleket kaptak a szervezésben eredményesen közreműködők. Szép jelenet volt, amikor a Dahlia Rallye himnuszát összekapaszkodva, kart-karba öltve együtt énekeltünk el.
Záró gondolatként – a többi magyar résztvevő nevében is – szeretném megköszönni Burian Ickának és Németh Tibornak a folyamatos tolmácsolást, tájékoztatást a színpadon, és azon kívül is mindenkor a találkozó ideje alatt.
Katona Júlia
MHKK
Elnök:
Erdei János
Tel: +3630/943-4770
E-mail: gazmester49@gmail.com
Elnökhelyettesek:
Magyar Mária Ilona elnökhelyettes
Tel: +36/20/335-3611, +43699/10364792
E-mail: maria.ilona.magyar@gmail.com
Metercsikné Horváth Zsuzsanna elnökhelyettes
Tel: +3620/233-0955
E-mail: zsuzsikahorvath62@gmail.com
Felügyelőbizottság
Elnöke:
Szabó Csaba
Tagok:
Keresturi Elvira
Tomosi Lajosné
Elérhetőségek
Postacím:
MHKK 4024 Debrecen Wesselényi u 43 fszt. 1
Székhely:
1108 Bp. Újhegyi út 7.
A Magyar Hagyományos Kemping Klub az alábbi elérhetőségeken fogadja az érdeklődéseket...
Központi E-mail cím: mhkk@mhkk.hu
Adó 1%
Adományok és adó 1% felajánláshoz
Adó számunk: 18261657-1-42
Bankszámla számunk:
OTP Bank 11714013-20003256
További infó itt
Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft. | 2220 Vecsés, Kinizsi utca 73. | +36 30 690 9394 | info@teratarhely.hu | teratarhely.hu
Weboldalkészítés: Debreceni weboldal készítő szakember