2025 Berekfürdő/Húsvét/

Húsvét Berekfürdőn 2025.április 17- 22 ig.
Egy tavaszi reggelen, elindultunk következő kempingezésünk helyszínére, Berekfürdőre.
Mikor megérkeztünk már voltak egy páran a kempingben. Táborozásunk után körbe sétáltuk a fürdőt és környékét.
A találkozó megnyitója péntek délután volt. Az elnök úr és az elnökhelyettes asszonyok köszöntötték a nagy számban megjelent résztvevőket.
A köszöntő után, húsvéti kaláccsal és különböző házi lekvárokkal kínálták a vendégeket.
Szombat délelőtt a gyerekek örömére, volt tojásfa díszítés és utána megérkezett a bohóc, aki szebbnél szebb dolgokat hajtogatott lufiból. Volt virág, nyuszi, kard és ki mit kért. Persze én is beálltam a sorba, egy halacskáért.
Gyerekeknek volt csillámtetkó és különböző kézműves foglalkozás. Közben nagy bográcsban főtt az ebéd, ami nem más mit babgulyás volt.
Előkerültek az asztalok, székek és kezdetét vette a közös ebéd, amit mindenki nagy étvággyal fogyasztott el. A szakács ismét nagyon finomat főzött.
Este a felnőtteknek kvízjáték volt, majd a fiúknak locsolóversmondó verseny következett. Jobbnál jobb versek hangzottak el. A legjobb három helyezést díjazták.
Vasárnap reggel, mindenki nagy meglepetésére a klub húsvéti reggelivel kedveskedett mindenkinek.
Reggeliző tányérokon az ünnep elengedhetetlen fogásai volt, tojás, sonka, kolbász. zöldhagyma, torma és kalács.
Reggeli után a gyerekeké volt a főszerep, előzetesen elrejtett csomagok keresése a kemping területén. Izgatottan kereste ki-ki a maga csomagját, öröm boldogság volt mikor megtalálták.
Húsvét hétfőn tartva a népszokást, locsolkodni indultak a fiúk. Kis versike mondása után meglocsolták a hölgyeket, cserébe piros tojást kaptak.
A nap további részében pihenéssel, fürdőzéssel töltöttük az időt.
Jó volt újra együtt.
Megköszönjük a vezetőknek, segítőknek a kitartó munkájukat.

Zsuzsa Fülekiné

 

 

 

MHKK

Elnök:
Erdei János
Tel: +3630/943-4770
E-mail: gazmester49@gmail.com
Elnökhelyettesek:
Magyar Mária Ilona elnökhelyettes
Tel: +36/20/335-3611, +43699/10364792
E-mail: maria.ilona.magyar@gmail.com

Metercsikné Horváth Zsuzsanna elnökhelyettes
Tel: +3620/233-0955
E-mail: zsuzsikahorvath62@gmail.com

 

 

 

 

 

 

 

 

Felügyelőbizottság

Elnöke:
Szabó Csaba
Tagok:
Keresturi Elvira
Tomosi Lajosné

 

 

 

 

 

 

 

Elérhetőségek

Postacím:
MHKK 4024 Debrecen Wesselényi u 43 fszt. 1
Székhely:
1108 Bp. Újhegyi út 7.

A Magyar Hagyományos Kemping Klub az alábbi elérhetőségeken fogadja az érdeklődéseket...

Központi E-mail cím: mhkk@mhkk.hu

 

 

 

 

 

Adó 1%

Adományok és adó 1% felajánláshoz
Adó számunk: 18261657-1-42

Bankszámla számunk:
OTP Bank 11714013-20003256
További infó itt

 

 

 

 

Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft. | 2220 Vecsés, Kinizsi utca 73. | +36 30 690 9394 | info@teratarhely.hu | teratarhely.hu
Weboldalkészítés: Debreceni weboldal készítő szakember