2026 Tiszakécske

2026.03.16 Tiszakécske

 
 
A március 15-i ünnepi hétvégi találkozót Tiszakécskén tartottuk. A megnyitó 12-én este 6 órakor kezdődött. Cselédes Ági és Babocsai János jóvoltából finom, házi sonkakrémes kenyeret kaptunk, amit ezúton is köszönünk nekik. A szokásosan kiváló forralt bort ismét a Barna Bandi készítette el.
Pénteken délután 5 órakor vidám kvízjátékon vehettünk részt, ezt követően pedig ízletes meglepetés vacsorát kaptunk a Fokter Rita és Kovács Zoltán által felajánlott vadhúsból. A babgulyást Nándi készítette, amelyet a társaság az utolsó cseppig elfogyasztott. A vacsora „ledolgozásaként” az este táncmulatsággal folytatódott, amelyhez a zenét Futó Józsi szolgáltatta egészen 11 óráig.
Szombaton Virág Józsi és Katica által szervezett programokon vehettünk részt. Vendégül láttak minket a tanyájukon, Tiszajenőn, ahová kisbuszokkal szállítottak bennünket. Pálinkával és zsíros kenyérrel fogadtak minket. Felsorolni is nehéz, mennyi látnivaló és élmény várt ránk: állatsimogatás, lovagoltatás, lovaskocsizás és még sok más.
Innen kisebb csoportokban folytattuk utunkat a program további helyszíneire. Megtekintettük a földalatti óvóhelyet idegenvezetővel, majd egy retró motorkiállítást is, ahol rengeteg szépen felújított, szinte gyári állapotú járművet láthattunk. A program a helyi művelődési házban folytatódott, ahol szintén számos élményben volt részünk. Helyi általános iskolás előadásában verset hallhattunk, majd néptánc-bemutatót láthattunk.
A nagyon finom disznótoros ebéd után táncos mulatság kezdődött, amelyhez a talpalávalót egy sztárénekes szolgáltatta.
Ezúton is nagyon köszönjük Virág Józsinak, Katicának és segítőiknek ezt a csodálatos napot, a vendégszeretetüket, valamint a színvonalas program megszervezését.
Ehhez a fantasztikus naphoz a klub 100.000 forinttal járult hozzá, amit nagyon köszönünk.
Vasárnap, március 15-én reggel 9 órakor tartottuk a megemlékezést. Az ünnepség végén meglepetésként az 5 éves Balogh-Margai Mira elszavalta a Nemzeti dalt, ami sokunk szemébe könnyeket csalt.
Ismét egy remek találkozón vagyunk túl; úgy gondolom, mindenki nagyon jól érezte magát. Már most várjuk a következő alkalmat!
Köszönjük a szervezők és a segítők munkáját, valamint a felajánlásokat. Ez egy igazán szuper közösség!
 
 
 
Margai Éva

 

 

 

 

MHKK

Elnök:
Magyar Mária Ilona
Tel: +3620/536-7075
E-mail: 2026mhkk@gmail.com
Elnökhelyettesek:
Hátasné Szabó Katalin elnökhelyettes
Tel: +3630/543-2571
E-mail: szabonekatalin@gmail.com

Füleki Nándor elnökhelyettes
Tel: +3630/413-0972
E-mail: f.nandi@freemail.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

Felügyelőbizottság

Elnöke:
Tamás András
Tagok:
Keresturi Elvira
Tomosi Lajosné

 

 

 

 

 

 

 

Elérhetőségek

Postacím:
MHKK 3200 Gyöngyös, Városkert út 20.
Székhely:
1108 Bp. Újhegyi út 7.

A Magyar Hagyományos Kemping Klub az alábbi elérhetőségeken fogadja az érdeklődéseket...

Központi E-mail cím: 2026mhkk@gmail.com

 

 

 

 

 

Adó 1%

Adományok és adó 1% felajánláshoz
Adó számunk: 18261657-1-42

Bankszámla számunk:
OTP Bank 11714013-20003256
További infó itt

 

 

 

 

Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft. | 2220 Vecsés, Kinizsi utca 73. | +36 30 690 9394 | info@teratarhely.hu | teratarhely.hu
Weboldalkészítés: Debreceni weboldal készítő szakember