Agárd 2022
Agárd
2022.03.10-16
Az Agárdi Termál Kemping tavasszal csak április 15-én nyitja meg kapuit, de klubunk kempingtalálkozójának idejére néhány napra mégis kinyitottak. Klubtagjainkon kívül más nem is jött a kempingbe, így teljesen családiassá vált a találkozó, amelyen olyan sokan voltunk, hogy szinte teltházasnak volt tekinthető. Az időjárás lelkes kempingezésünket kevéssé támogatta. Éjszaka általában mínusz 6-8 fok volt a hőmérséklet. Szerencsére napközben folyamatos, zavartalan napsütésnek örülhettünk, bár a levegő ekkor is elég hideg volt.
A találkozó megnyitója csütörtökön délután volt. Az Elnök úr és helyettese, Burian Icka köszöntötték a megjelenteket a kemping klubhelyiségében. A programismertetés után az Elnök úr a hölgytagoknak a Nemzetközi Nőnap alkalmából 1-1 szál sárga tulipánt adott át, majd közös falatozásra hívta meg a jelenlevőket. Papírtálcán kaptunk fejenként egy pár virslit mustárral, kenyérrel, és forralt bort a poharunkba. Az éhesek, és a szomjasak repetázhattak kedvükre. Egy darabig még folyt a tere-fere, majd kezdődött a zene, a tánc ahogy az általában lenni szokott.
Szombaton közös ebédhez készülődhettünk, amelynek előkészületei már előző nap elkezdődtek elsősorban ügyes férfitagjaink szorgoskodása mellett. A főzés alapanyagainak mennyisége a jelentkezők száma alapján került kiszámításra. Burian Gábor irányításával készült a nagy bográcsban a gulyásleves. A kemping fő utcájára kiraktuk az asztalokat és a székeket, majd sorban álltunk az osztáshoz. Csodás volt a szabadban, a ragyogó napsütésben fogyasztani a nagyon finomra sikerült gulyáslevest. Kiváló séfünket nagy tapssal jutalmaztuk a remek produkcióért! Reméljük, részünk lesz még többször is hasonló élményben.
Vasárnap délelőtt kirándulásra indultunk kerékpárral/személyautóval a közeli Dinnyésre, hogy megnézzük a világ egyetlen anyaghűen megépített vármakett parkját, amely 2014-ben nyitotta meg kapuit. Az impozáns szabadtéri kiállítás különlegessége, hogy a parkban ma már csak romokban létező középkori magyar várak (44 db) kicsinyített eredetijei láthatók, amelyek rekonstrukciós elképzelések alapján készültek el kőből, téglából, fából és földből. A park építője, Alekszi Zoltán találta ki és alkotta meg a világon egyedülálló anyaghű makettparkot. A Várpark anyagával az építő 2018, 2019, 2020 és 2021-ben bekerült a Guinness világrekorderek közé. A várak parkon belüli elhelyezése a történelmi Magyarország térképét formázó sétányon belül, az eredeti elhelyezkedésüknek megfelelően vannak felépítve. Emellett az összes magyar uralkodó, fejedelem és kormányzó neve és legfontosabb tettei is megtekinthetők 90 emlékoszlopon.
A hét hektárnyi területen a Várpark mellett 2019-ben megépült egy Árpád-kori település, a Skanzen, amelyben egy XI. századi fatemplom rekonstrukció is helyet kapott. A fatemplomban Magyar Oltár van berendezve: balról jobbra Szent István király, Szűz Mária (a Magyarok Nagyboldogasszonya), illetve Szent László király látható, továbbá helyet kapott az összes Árpád-házi szent szobra is. A fatemplom és a szoborgyűjtemény a világon egyedülálló. A Skanzenben megtalálhatóak a korabeli veremházak, valamint a fontosabb mesterségek (kőfaragó, halász, fazekas, bőrmíves, nemez készítő) bemutatására szolgáló építmények, valamint a Kárpát-medencét felölelő fazekas kiállítás.
A Skanzen mellett látható egy eredeti méretben rekonstruált, honfoglalás kori szekérvár és palánkvár. A szekérvárakat már az ókorban is használták, ezen kívül fontos része volt a huszita hadi taktikáknak is. A szekérvárat a szekerekbe fogott igavonó állatok segítségével mozgatni is lehetett, amit zászlójelekkel vezényeltek, így támadó fegyverként is jól használható volt. A Palánkvár amely a Székesfehérvár- Fekete-hegy palánkvára, Székesfehérvár központjától 5 km-re feküdt. Az itt formát öltött vár, boronafallal, vagyis vízszintesen elhelyezett gerendákkal van felépítve.
A kemping klubhelyiségében minden reggel fél 9 órai kezdettel nyújtó, átmozgató erősítő gyakorlatokat végeztünk változó létszám mellett. Napközben a fürdő szolgáltatásait élveztük. A benti hatalmas medence vize elég forró volt, a levegője párás, a kinti medence vize kellemes, langyos volt és remek volt, ahogy a nap sütötte egész nap. Úszásra ebben a fürdőben sajnos nincs lehetőség. Esténként összegyűltünk a kemping klubhelyiségében. Kezdetben játszottunk társasjátékkal, kártyáztunk, beszélgettünk vagy a cso-csó asztalnál vívtuk a csatákat. Később beindult a zeneszolgáltatás. Táncoltunk, mozogtunk, sport volt ez is a javából! Minden este készült forralt bor gyümölcsökkel.
Jó volt együtt lenni, találkozni. Köszönet a klub vezetőinek, hogy megszervezték ezt a találkozót, és köszönet a résztvevő klubtagoknak is a lelkes együttműködésükért a remek közösségi szellem biztosításáért.
Találkozunk legközelebb Kiskőrösön, illetve egy kisebb csapattal Jánossomorján, amely találkozót az Erdős házaspár szervezi meg, ill. az ő vendégei leszünk.
Katona Júlia
MHKK
Elnök:
Erdei János
Tel: +3630/943-4770
E-mail: gazmester49@gmail.com
Elnökhelyettesek:
Magyar Mária Ilona elnökhelyettes
Tel: +36/20/335-3611, +43699/10364792
E-mail: maria.ilona.magyar@gmail.com
Metercsikné Horváth Zsuzsanna elnökhelyettes
Tel: +3620/233-0955
E-mail: zsuzsikahorvath62@gmail.com
Felügyelőbizottság
Elnöke:
Szabó Csaba
Tagok:
Keresturi Elvira
Tomosi Lajosné
Elérhetőségek
Postacím:
MHKK 4024 Debrecen Wesselényi u 43 fszt. 1
Székhely:
1108 Bp. Újhegyi út 7.
A Magyar Hagyományos Kemping Klub az alábbi elérhetőségeken fogadja az érdeklődéseket...
Központi E-mail cím: mhkk@mhkk.hu
Adó 1%
Adományok és adó 1% felajánláshoz
Adó számunk: 18261657-1-42
Bankszámla számunk:
OTP Bank 11714013-20003256
További infó itt
Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft. | 2220 Vecsés, Kinizsi utca 73. | +36 30 690 9394 | info@teratarhely.hu | teratarhely.hu
Weboldalkészítés: Debreceni weboldal készítő szakember