Gyopárosfürdő 2019

Találkozó Gyopárosfürdőn
2019.07.11 – 14

A harmincezer lakosú Orosháza Békés megye harmadik legnagyobb városa Békéscsaba és Gyula után. A város nyugati részébe, a Gyopáros tó mellé, fürdőkomplexum épült, amely egyszerre strand, élményfürdő, gyógyfürdő, sportközpont és szabad vízi programokat kínáló gyönyörű természeti érték.

Az Alföld gyöngyszemeként is emlegetik. 2018-ban elnyerte az „Év feltörekvő fürdője” díjat. A fürdő közvetlen szomszédságában van a 200 fő befogadására alkalmas minden igényt kielégítő kemping.
A társaság nagy része csütörtökön érkezett. Akkor még tartott a júliusi kánikula, ezért inkább az árnyékosabb helyeket kerestük a letelepedéskor. A pénteken vagy szombaton érkezőknél ez már nem volt fontos, mert egy hidegfront hatására lehűlt a levegő.
Pénteken délelőtt kerékpáros kirándulásra indultunk a kempingtől kb. négy km-re lévő városközpontba. Megcsodáltuk a város gyönyörű főterét, amely EU támogatással 2013. novemberben készült el. A közösségi felület 23 ezer m2, amelyen belül a burkolattal ellátott rész 16 ezer m2. 946 különböző fát és cserjét telepítettek. A téren csobogók, apró szökőkutak vannak és a fák többnyire egyformán, hengeres fazonra nyírtak. Esti világításuk alulról, apró lámpákkal történik, gyönyörű összképet adva.
A város főterének legfőbb ékessége az egész Európában egyedülálló méretekkel rendelkező üvegplasztika, amely üveg körtefa a város szimbóluma. A legenda szerint 1720-ban a török kiűzése után III. Károly király egy hívének adományozta a békési pusztát szolgálataiért, aki a Tolna megyei Zombáról hozott evangélikus hitű, szabad költözésű magyar családokat. E családokat – amikor 1744. április 24-én, az Orosháza helyén lévő pusztaságba megérkeztek – csak egy magas, terebélyes, élettel teli vadkörtefa fogadta, amely messzire ellátszott. Az otthon megteremtéséhez kemény, olykor keserves földművelő, állattenyésztő, iparos munkára volt szükség. A telepesek hite, munkaszeretete, élni akarása meghatározta a település lehetőségeit, de lehet, hogy mindez a körtefának az erejéből is fakadt. A körtefán lévő egyik emléktábla szövege: „Az eltelt évszázadok alatt tíz nemzedék szorgalmas munkával, hűséggel és összefogással teremtett a pusztaságból várost”.

A főtértől a fiúk a söröző, a lányok pedig a fagyizó felé vették az irányt, majd a sörözőnél találkoztunk. Nézelődtünk egy kicsit a belvárosban, majd visszatekertünk a kempingbe.
A találkozó megnyitója péntek este volt a mosogató előtti fedett társalgóban. Erdei János elnök úr köszöntötte a nagy számban megjelent kempingeseket, majd meghívott mindenkit egy kis zsíros-kenyér partira. Az asztalokra gusztusosan felhalmozták a friss kenyeret, a disznózsírt, a lila hagymát, a paradicsomot és a zöldpaprikát. Kenhette a kenyeret mindenki magának kedve szerint. Miközben falatozgattunk megszólalt a gépzene. Ez most más volt, mint amit megszoktunk! Emlegettük is a mi Sörös Lacinkat! Akkor jó a buli, ha Ő ott van! Alig néhányan perdültek táncra, azok is rövid ideig. Szép lassan mindenki visszavonult a lakójához vagy a baráti társaságához.
Szombaton Szarvasra kirándultunk autóbusszal. Először a Szarvasi Arborétumba látogattunk el, amelyet az 1800-as évek elején Bolza József gróf alapított a Kákafoki holtág mentén 82 hektáros területen. A parkban több mint 1600 növénykülönlegesség kapott helyet. Itt, az ország legnagyobb arborétumában épült fel a Mini Magyarország Makettpark, amelyben a történelmi Magyarország területén lévő közel száz építészeti mestermű kicsinyített másait tekinthettük meg, mint pl.: a Gyulai várat, a Szegedi Dómot, vagy a Kaposvári Csíki Gergely Színházat. Láttuk hazánk, Erdély, a Felvidék, a Kárpátalja és az Őrvidék építészeti kuriózumait is. A rendkívül részletgazdag makettek nemcsak gyönyörűek voltak, de gombnyomásra interaktív élményt is nyújtottak: zenével, harangjátékkal, versmondással vagy egyéb csodával ejtettek ámulatba. Ebben a makettparkban láttuk az ország leghosszabb szabadtéri vasútmodell pályáját, amelyben gombnyomásra indíthattuk a vonatokat. De láttuk, hogy a mini Balatonon és a Dunán vitorlások ringatóztak, gőzhajók haladtak.
Az Arborétum kikötőjéből indulva kb. egy órás sétahajózáson vettünk részt – remek napsütéses időben – a Holt Kőrösön. A hajóskapitány kiváló idegenvezetőnk volt az út során, ugyanis ízes magyarsággal tájékoztatott a parton látható nevezetességekről, találós kérdéseket tett fel és vicceket mesélt. Megmutatta a történelmi Magyarország és egyben a Kárpát medence közepét jelző országzászlót és mellette a szélmalmot, amely területet a városiak szabad strandként használnak. Elhaladtunk a Holt-Kőrös medréből kiemelkedő Ezredéves Emlék elnevezésű 10 méteres fémoszlop mellett, amelyen rézlemezekből formált szobor áll, rajta egy párnán a magyar koronával. Ezt 2000-ben, az államalapítás ezeréves évfordulóján avatták fel. Láttuk a hajóból a 2011-ben létrehozott Szarvasi Vízi Színházat, amely stilizált várkastély és egy amfiteátrum ötvözetét idéző nyári játszóhely. Itt minden este kulturális programokkal várják a szarvasiakat és a városba látogató turistákat. A kapitány még felhívta figyelmünket egy 100 éves tölgyre, a mocsári ciprusok csoportjára, napozó teknősbékákra, Vass Albert mellszobrára, a Bolza kastélyra és az előtte látható Romulus és Remus szoborra.
E sok látnivaló után kissé megéheztünk. Buszra szálltunk és a közeli Vadászkürt étterembe mentünk. Itt már megterített asztal fogadta társaságunkat, majd felszolgálták az előzetesen egyeztetett ebédet, amely májgombócleves, sajttal és sonkával töltött sertésropogós volt, rizs körettel. Egyre borultabb lett az ég, az ebédelés vége felé azután hirtelen óriási eső, felhőszakadás következett. Amikor kissé szűnni látszott, odaszaladtunk a közelben várakozó buszunkhoz, majd hazaindultunk. Vidám hangulatban telt az utazás, énekléssel, viccmeséléssel. A kempingnél is volt eső, de lényegesen kisebb, mint amilyenben Szarvason volt részünk. A levegő alaposan lehűlt, ismét elkezdett esni az eső, mindenki szívesen maradt a lakójában.
Vasárnap készülődtünk hazafelé. Még egy gyors fürdés, vagy úszás a medencében, azután búcsúzás a kempingtől és kempinges társaktól. Nagyon kellemes napokat töltöttünk Orosházán. Remek volt a program, szép helyen jártunk. Köszönjük az Elnök úrnak és Magdikának, hogy ezt a találkozót megszervezték.
Katona Júlia

 

 

 

MHKK

Elnök:
Erdei János
Tel: +3630/943-4770
E-mail: gazmester49@gmail.com
Elnökhelyettesek:
Magyar Mária Ilona elnökhelyettes
Tel: +36/20/335-3611, +43699/10364792
E-mail: maria.ilona.magyar@gmail.com

Metercsikné Horváth Zsuzsanna elnökhelyettes
Tel: +3620/233-0955
E-mail: zsuzsikahorvath62@gmail.com

 

 

 

 

 

 

 

 

Felügyelőbizottság

Elnöke:
Szabó Csaba
Tagok:
Keresturi Elvira
Tomosi Lajosné

 

 

 

 

 

 

 

Elérhetőségek

Postacím:
MHKK 4024 Debrecen Wesselényi u 43 fszt. 1
Székhely:
1108 Bp. Újhegyi út 7.

A Magyar Hagyományos Kemping Klub az alábbi elérhetőségeken fogadja az érdeklődéseket...

Központi E-mail cím: mhkk@mhkk.hu

 

 

 

 

 

Adó 1%

Adományok és adó 1% felajánláshoz
Adó számunk: 18261657-1-42

Bankszámla számunk:
OTP Bank 11714013-20003256
További infó itt

 

 

 

 

Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft. | 2220 Vecsés, Kinizsi utca 73. | +36 30 690 9394 | info@teratarhely.hu | teratarhely.hu
Weboldalkészítés: Debreceni weboldal készítő szakember