Beszámoló címe
Hegykő
2021.06.23-27
Berobbant a nyár! A találkozó teljes időtartalma alatt kánikulai hőség volt, amely még éjszaka sem tudott igazán felfrissülni. A Hegykői kempingben megszoktuk, hogy társaságunknak a hátsó részen lévő focipálya területét jelölik ki, amelyben csak a strand melletti részen van egy kicsit árnyékos sáv. Most engedékenyebbek voltak a kemping vezetői, mert még egy sort engedélyeztek nekünk a strand területéből. Azok voltak szerencsések, akik korábban érkeztek és a fák alatt foglalhattak helyet. Na és azok, akiknek lakójában működött légkondicionáló. Néhány méterre voltunk az uszodától, amelyre úgy emlékeztünk, hogy korábban nagyon hideg volt a vize. Ezúttal csalogató, hívogató volt a 27-28 C fokra felmelegedett uszodavíz.
A találkozó csütörtökön meglepetés est-ebéddel kezdődött, a klub ajándékaként. Az előkészületekben a jól összeszokott kuktacsapat ügyeskedett. A főzőmester ezúttal az Elnök úr volt. A strand területén, a gyönyörű, hatalmas fák által biztosított árnyékos helyre kiraktuk az asztalokat, székeket. Kellemes lecsóillat lengte be a levegőt. Az Elnök úr és Burián Icka elnökhelyettes asszony köszöntötték a nagy számban megjelenteket, majd ismertették a találkozó programját, amelyet jól látható helyre ki is plakátoztak. A megnyitó után kezdődött az ételosztás, majd aki igényelte, annak a repetálás. Étkezés után még sokáig ott maradtunk. Csodás volt az a feeling, ami körülvett minket. Önálló utazáskor, kempingezéskor ilyet nem lehet érezni. Vince barátunk ezt ügyesen meg is fogalmazta mikrofonnal a kezében.
Pénteken, reggel 9 órakor autóbuszos kirándulásra indultunk Kőszegre. Szeretjük azt, hogy klubunk egész évben átvállal minden buszos utazási költséget! Közel a várhoz buszunk leparkolt, ahol már várt minket az idegenvezető. Egy nagytudású, széleskörű ismeretekkel rendelkező lokálpatrióta úr kalauzolt a városban. Szinte minden házról volt egy kedves története, megjegyzése. Sétáltunk az utcán, majd bementünk a Jurisics várba. Az udvaron áll Jurisics Miklós szobra, aki a török ostrom idején a vár kapitánya volt. Lehetőség volt arra, hogy többen beöltözzünk korhű ruhákba, a fotózás kedvéért. Idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy a 13. században itt először cölöpvár volt. Tulajdonosai között voltak a Garaiak, a Habsburgok, majd Hunyadi Mátyás és ismét a Habsburgok. Legismertebb ostromát az 1532-ben a Bécs városa felé vonuló Szulejmán török szultán óriási seregétől szenvedte el. Az ellenség elvonulásának emlékére Kőszegen minden nap 11 órakor is harangoznak. A belső várban megnéztük többek között az aranyszobát, a koronaszobát, a földesúri asztalt és a fegyvertárat.
Sétáltunk tovább Kőszeg óvárosában. A török idők után ezt a környéket már nem sújtották háborúk, ennek köszönhetően lett ez, az ország műemlékekben a leginkább bővelkedő települése. A főtéren megcsodáltuk az 57 méter magas Jézus Szíve templomot, amely a belváros egyik legszebb ékessége. A város jelképe a Hősök tornya, szomszédságában a Tábornokház, majd a Városi Múzeum központi épülete. Voltunk a Jurisics téren amely egykor a városközpont volt, szinte minden házán a műemlék felírat olvasható. Megnéztük a Szent Imre templomot, amely közadakozásból épült a 17. században. Bementünk az Arany Egyszarvú Patikamúzeumba. Ennek érdekessége, hogy a szerzetesi és a polgári patika emlékeit egyaránt bemutatja. Bútorzata az egyik legszebb reprezentánsa a jezsuita barokknak is nevezett magyar bútorművességnek.
Visszatérve a kempingbe a szorgos kezek ismét működésbe léptek. Készült az előre beigért késő délutáni paprikás krumpli, de feljavítva sok-sok hússal. A karmester ezúttal Burián Gábor barátunk volt. A jól megszokott szerepek szerint készültek az egyes feladatszakaszok. Krumpli-, és hagymapucolás és vagdosás, a hús feldarabolása. Ügyeskedett mindenki. aki hozzáfért az alapanyagokhoz. Gábor ismét remeket alkotott! Az üres kondér bizonyította, hogy nagyon ízlett mindenkinek. Evés után még tartott egy darabig a közös tere-fere, majd szétszéledt a társaság.
Péntek este megegyeztünk, hogy – a nagy melegre való tekintettel – a szombati kerékpáros program kezdetét 8 órára tesszük át. Néhányan személyautóval közelítették meg a helyszíneket. Először Nagycenkre, a Széchenyi Mauzóleumba tekertünk, amely történelmi zarándokhely. Itt is idegenvezető várta csapatunkat. Szerencsénk volt, hogy egy nagytudású fiatalember tartott először lenyűgözően érdekes „történelem órát” Széchenyi Istvánról és koráról, majd bemutatta az épületegyüttest. Az ovális alaprajzú kápolna 1778-ban készült, az előcsarnoka 1810-re készült el. Az oltártól balra a sekrestye, jobbra a kripta lejárata nyílik. A lépcső feletti felírat „voltunk mint ti, lesztek mint mi, por és hamu”.
Széchenyi István 1860. április 8-án halt meg Döblingben. A soproni vasútállomáson összegyűlt tömeg néma tisztelgéssel fogadta koporsóját, amelyet egykori jobbágyai a vállukon vittek a 12 kilométerre levő Nagycenkig. Széchenyi Istvánt több ezren kísérték utolsó útjára 1860. április 11-én. A temetést követő három napban több mint ötvenezren rótták le kegyeletüket sírjánál. A népes Széchényi-család napjainkban is az ősi sírkertbe temetkezik. Körben a falak mentén számos újabb kori sírjuk látható. A dús növényzetű és kegyelettel gondozott sírkert hazánk egyik legszebb, legbensőségesebb temetője.
Sajnos a Széchenyi -kastélyt megnézni nem tudtuk, mert ott jelenleg felújítás folyik. A kastély közelében, a Hársfasor mellett megnéztük a Széchenyi Múzeumvasútat. Az ott lévő feliratról olvastuk, hogy 1969. őszén a GYSEV dolgozói körében vetődött fel először a gondolat, hogy a hazai keskeny nyomtávú közlekedés gyors ütemű felszámolásával egyidejűleg a kisvasúti rendszernek a legjellemzőbb eszközeit mentsék meg, megőrizve az utókornak és lehetőleg üzem közben mutassák be a nagyközönségének. Kiépült egy 14 km-es pályaszakasz, amelyen apró mozdonyok 25 km/ó sebességgel tudnak haladni Fertőboz és Nagycenk között. A múzeum jelenleg szabadon látogatható.
Folytattuk kerékpáros utunkat a Hidegségbe, hogy megnézzük a falu feletti dombon álló Szent András plébániatemplomot, amely Nyugat-Magyarország egyik kiemelkedő értékű műemléke. Itt már várt minket egy nagyon kedves, nagytudású úr, aki részletesen ismertette ezt az építményt, amelynek története a tatárjárást megelőző időkre nyúlik vissza. Az eredetileg szabadon álló, 30-40 főt befogadó rotunda építészeti kialakítása különleges, mert a belül kör alaprajzú főteret és a szintén körívvel szerkesztett patkó alaprajzú boltozatot négyszögűre falazott hasábokba foglalták be. Restaurált falfestményeiről és az egyes korok változtatásairól is szakszerű tájékoztatást kaptunk. Szerény lehetőségeinkkel mi is hozzájárultunk e gyönyörű műemlék további fenntartásához.
A nap már nagyon melegen sütött amikor visszaindultunk a kempingbe. Gyors ebédelés, egy kis fürdés és pihenés után felkészültünk az újabb látnivalókra, ugyanis délután 5 órakor kezdődött a Múzeumok Éjszakája Eszterházán 2021. című program. Lehetett menni oda menetrendszerű autóbusszal, kerékpárral, vagy saját autóval. A részvételhez előzetes regisztráció volt szükséges. A megnyitó ünnepséget sajnos lekéstük, így nem láthattuk ill. hallhattuk a kastély díszudvarán a „hercegi pompát idéző köszöntőt” amit a rendezvény reklámszövege igért. Először a felújított Rózsakertet néztük meg idegenvezetéssel, amely májustól látogatható. Ez hazánk legrégibb rózsakertje. A barokk öltözetű fiatal hölgy elmondta, hogy az eredeti rózsakertet Cziráky Margit grófnő, IV. Esterházy Miklós herceg felesége álmodta és építtette meg 1908-ban. Itt májustól szeptemberig több mint 8000 rózsatő virágzik. A hatalmas terület gondozása és öntözése nagy kihívás a fenntartóknak, különösen ebben a kánikulai hőségben.
A kastély bemutatása igazán rövidre sikerült. Az idegenvezető, egy nagyon bájos barokk jelmezes ifjú hölgy elmondta, hogy a kastély felújítás alatt van, ezért csak négy terem bemutatására van lehetőség. Ezek gyönyörűek, csodálatosan szépek voltak. Nézelődtünk még egy kicsit a kertben, majd még világosban visszaindultunk a kempingbe. Jól jártak a kerékpárosok, és az autóval érkezők, mert azonnal indulhattak. A buszosoknak legalább egy órát még várniuk kellett az indulásig de ez nem volt probléma számukra, mert az időt eltöltötték sörözéssel, fagyizással. Este, a kellemessé váló időjárásban még összeültünk egy kicsit beszélgetni, Lacikat köszönteni a névnapjukon, majd visszavonultunk lakóinkba.
Vasárnap a többség számára a búcsú, a hazaindulás következett. Fürödtünk még egyet a csodálatosan szép, gondozott, tiszta medencékben. Tartalmas szép napokat töltöttünk Hegykőn. Köszönjük a klub vezetőinek előrelátó, gondos munkáját. Nagyon jól éreztük magunkat. Találkozunk legközelebb a Balatonnál.
Katona Júlia
MHKK
Elnök:
Erdei János
Tel: +3630/943-4770
E-mail: gazmester49@gmail.com
Elnökhelyettesek:
Magyar Mária Ilona elnökhelyettes
Tel: +36/20/335-3611, +43699/10364792
E-mail: maria.ilona.magyar@gmail.com
Metercsikné Horváth Zsuzsanna elnökhelyettes
Tel: +3620/233-0955
E-mail: zsuzsikahorvath62@gmail.com
Felügyelőbizottság
Elnöke:
Szabó Csaba
Tagok:
Keresturi Elvira
Tomosi Lajosné
Elérhetőségek
Postacím:
MHKK 4024 Debrecen Wesselényi u 43 fszt. 1
Székhely:
1108 Bp. Újhegyi út 7.
A Magyar Hagyományos Kemping Klub az alábbi elérhetőségeken fogadja az érdeklődéseket...
Központi E-mail cím: mhkk@mhkk.hu
Adó 1%
Adományok és adó 1% felajánláshoz
Adó számunk: 18261657-1-42
Bankszámla számunk:
OTP Bank 11714013-20003256
További infó itt
Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft. | 2220 Vecsés, Kinizsi utca 73. | +36 30 690 9394 | info@teratarhely.hu | teratarhely.hu
Weboldalkészítés: Debreceni weboldal készítő szakember