Beszámoló címe

Pusztaszentlászló
2021.07.28-08.01

Még mindig tartott a nyári rekkenő hőség, igazán nyaralásra csábító volt az idő. Zala megye tájain az utazás is élvezet volt. A dimbes -dombos terepen dús lombozatú a növényzet. A szárazságnak nyoma sem volt. A kemping területén is üde zöld volt minden. A parcellák tágasak, gondozottak, áramcsatlakozóval és vízcsappal ellátottak. A recepciónál kissé meglepődtünk, amikor közölték a számunkra kijelölt parcellát, mintha az szállodai szobaszám lenne. Volt is ebből probléma bőven! Nagy csere-bere indult be! Az Elnök úr igyekezett kielégíteni a kívánságokat és az adminisztrációval követni szerette volna a változtatásokat, de azután feladta, hiszen a parcellaárak azonosak voltak.

Bár a találkozó csak csütörtökön kezdődött sokan már szerdán megérkeztünk. A bonyolult helyfoglalási ceremónia után, felfedeztük a hely kínálta lehetőségeket: a kemping épületeit, a gyönyörű fürdőt és a szomszédos horgásztó szépségét. Este egy kis beszélgetésre gyűltünk össze. Sörös Laci hozta a gitárját, és az esti szürkületben kellemes koncertet adott. Amikor tudtunk vele énekeltünk.

A találkozó megnyitója csütörtök este volt a kemping bejáratnál felállított sátrában. Szerepelt a meghirdetett programban, hogy a megnyitón a klub főtt virslivel, mustárral, kenyérrel vendégeli meg tagjait. Nagy volt a sürgés-forgás, hogy a megnyitóra időben elkészüljön minden, ami a vendéglátáshoz szükséges. Sajnos, ezúttal is meg kellett állapítani, hogy a találkozóra jelentkezettek egy része nem jött el és nem is mondta le részvételi szándékát. Viszont jöttek olyanok a megnyitóra, akik bár klubtagok, a találkozóra nem jelentkeztek be. Az MHKK-sok között többen voltak, akik ugyan ott voltak, de sem a megnyitón, sem a programokban nem vettek részt! Ha a programokban nem is, de legalább a megnyitón illett volna részt venni minden jelenlevőnek, megtisztelve ezzel a vezetőséget, a szervezőket és a klubtársakat. A klubtagság összetartozást is jelent, nemcsak a kedvezmények elfogadását!

A találkozót az Elnök úr és helyettese, Burian Icka nyitották meg. A találkozó programjainak ismertetése után egy kis falatozásra hívták meg a jelenlevőket. Repetálni bőven lehetett az előbbiekben ismertetett létszámbeli fegyelmezetlenségek miatt. Étkezés után kezdődött a tánc! Sörös Laci teljes disco felszerelése már ki volt készítve. De jól esett egy kicsit mozogni most is! Roptuk a táncot nagyon lelkesen, bár még mindig nagyon meleg volt. Szerencsére hely volt bőven. 10 órakor, hogy a telt házas kempingben másokat ne zavarjunk, befejeződött a mulatozásunk.

A péntek reggelt fél 8-tól elég sokan vízi tornával kezdtük. A fürdő ugyan csak 10 órakor nyitott, de reggel 6-8-ig a medencéket a kempingesek szabadon használhatták. A medence szélén bemutatva/vezényelve végeztem a gyakorlatokat, a többiek meg a derékig érő langyos vízben ismételték. Nagyon jó hangulatú volt a közös torna! Igyekezni kellett ez után reggelizni és a 9 órakor induló kerékpáros kirándulásra előkészülni.

A Pusztaszentlászlótól 4 km-re lévő Söjtör községbe igyekeztünk. A község országos hírnevét Deák Ferencnek köszönheti. A szülőház, amely egy egyszerű barokk kúria, a falu központjában áll. Jelenleg múzeum, amelynek a bejárata feletti fehér márványtáblán ez olvasható: „Zalavár megye hálás kegyelettel örökítette meg 1897. aug. 8-án e táblával annak emlékét, hogy itt született a haza bölcse Deák Ferencz 1803. okt. 17-én.” Jól felkészült idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy Deák élete tragédiával kezdődött. Édesanyja belehalt a szülésbe. Az árván maradt kisfiút tárnoki rokonai, majd testvérei nevelték. Deák Ferenc pályája a reformkori ellenzéktől az 1867-es, a forradalmat és szabadságharcot lezáró kiegyezés létrehozásáig ívelt. Az 1832-36-os országgyűlésen Zala vármegye követe, 1848-ban az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere volt. A forradalom után visszavonult Kehidára, majd 1854-ben Pestre költözött, hogy létrehozza nagy művét – a kiegyezést. Szülőhelyén a kiállítás ezt az életutat tekinti át. Deák Ferenc születésének 200. évfordulójára megtörtént söjtöri szülőházának teljes műemléki rekonstrukciója. Az 1770 körül kialakított robusztus épület festett falaival, a rekonstruált, 18-19. század fordulóját idéző konyhával a zalai köznemesség életmódjának egyedülálló tanúja.

Söjtörről a hazafelé vezető út elég küzdelmes volt azoknak, akiknek nem rásegítős volt a kerékpárjuk. Volt olyan emelkedő, ahol kétszer is meg kellett állni pihenni, erőt gyűjteni. A kempingbe visszaérve kellemes lecsóillat fogadott. Janika vezényletével készült az ebédünk, ugyanis azok akik otthon maradtak, vállalták, hogy elkészítik a lecsót, mire a társaság visszaérkezik. Az árnyékba, a nagy fák alá kiraktuk az asztalokat, majd jó étvággyal elfogyasztottuk a finom lecsót. Bőven jutott repeta annak aki kért még. Késő délután, már aggódva nézegettük az eget, mert veszélyesen gyülekeztek a sötét felhők. Az óriási zivatar éjszaka érkezett meg. Kissé beáztunk, de legalább kellemesen felfrissült a levegő.

Szombaton reggel ismét kerékpáros kirándulásra gyülekeztünk. A Pusztaszentlászló melletti dombháton, az Újhegyen, a szőlőbirtokok szomszédságában egy több mint 12 méter magas vasbeton szerkezetű kilátóhoz igyekeztünk, ahonnan csodás panoráma nyílik a környékre. Többszöri megállással, időnként tolva a kerékpárt felküzdöttük magunkat a kilátóhoz. Itt az egyik pincénél Icka megszólított egy kedves helyi lakost, Sanyi bácsit, hogy a fáradt vándoroknak tudna-e kínálni egy kicsit a saját terméséből. A készséges úriember rögtönzött kóstolót tartott. Ízlett a bor mindenkinek, újabb körök következtek helyben fogyasztva. Remek hangulat alakult ki, majd búcsúzáskor alaposan bevásárolt mindenki Sanyi bácsi borából. A kempingbe egyszerre érkezett meg a társaság hangos nótaszóval, nagy feltűnést keltve.

A kemping mellett a halastó partján már nagy volt a készülődés, ugyanis aznap tartották a Falunapot. Felállítottak egy nagy sátrat, színpaddal, sörasztalokkal, padokkal. Evési, ivási lehetőség többfelé volt biztosítva. Egy óriási bográcsban gulyásleves készült. Délutántól különféle tánc-, és énekegyüttesek, szólisták szórakoztatták a közönséget. A tóban a vízi mentők tartottak bemutatót. Ahogy haladt az idő előre, egyre nagyobb tömeg gyűlt össze. Este 10-kor 10 perces tűzijátékban gyönyörködhettek a jelenlévők. Ez után jött egy DJ, aki szünet nélkül, remek műsort adott hajnali 4 óráig. Fergeteges jó hangulat volt! Közben, éjfél tájban óriási zápor, zivatar kerekedett, de ez a sátorban szórakozókat nem zavarta. Emlékezetes Falunap volt!

Reggel már készülődtünk. Eltelt ez a szép hétvége. Nagyon jól szórakoztunk. Köszönet érte a szervezőknek és minden közreműködőnek.
Tiszakécskén vagy Vadnán találkozunk legközelebb.

Katona Júlia

 

MHKK

Elnök:
Erdei János
Tel: +3630/9434770
E-mail: gazmester@citromail.hu
Elnökhelyettesek:
Tóth Csabáné Magdi
Mobil: +36/20/8005035
E-mail: tothmagdi36@freemail.hu
Burian Helena
Tel: +36/20/4687001
E-mail: hhelen@atlas.sk

 

 

 

Felügyelőbizottság

Elnöke:
Mozsolits Sándor
Tagok:
Szabó Csaba
Horváth Tibor

 

 

 

Elérhetőségek

Postacím:
MHKK 4024 Debrecen Wesselényi u 43 fszt. 1
Székhely:
1108 Bp. Újhegyi út 7.

A Magyar Hagyományos Kemping Klub az alábbi elérhetőségeken fogadja az érdeklődéseket...

Központi E-mail cím: mhkk@mhkk.hu

 

 

 

Adó 1%

Adományok és adó 1% felajánláshoz
Adó számunk: 18261657-1-42

Bankszámla számunk:
OTP Bank 11714013-20003256
További infó itt

 

 

 

Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft. | 2220 Vecsés, Kinizsi utca 73. | +36 30 690 9394 | info@teratarhely.hu | teratarhely.hu
Weboldalkészítés: Debreceni weboldal készítő szakember