Törökszentmiklós 2020

Törökszentmiklós
2020.09.03 – 09.06

Az előző napi hidegfront után, kissé fázósan érkeztünk meg szerdán Törökszentmiklós gyönyörű ligetes kempingjébe. Akkor még kerestük a kissé naposabb helyet a letelepedéshez, de ahogy teltek a napok, egyre melegebb lett és felértékelődtek az árnyékos helyek. Külön érdekessége ennek a kempingnek a rengeteg egérlyuk. Kezdetben rácsodálkoztunk, figyeltük, hol bújuk ki, hová fut el az egér, de azután hozzászoktunk. A lakóba nem jöttek be és úgy látszik haza sem hoztunk belőlük – szerencsére.

Szerdán este kb. húszan, összeültünk a kellemes félhomályban egy nagy kört alkotva. A kezdeti mindenféle témáról való beszélgetés után, Icka javasolta, hogy meséljen mindenki emlékezetes kempinges élményektől. A történetek kitértek az egyéni és a klubrendezvények egyes érdekes eseményeire, a kempingezés kezdeti időszakára, vagyis a sátorozástól a jelenlegi lakókkal kapcsolatos élményekre. Nagyon belemelegedett a társaság az élmények felidézésébe, de azért fél 11-kor, amikor már az idő nagyon hűvössé vált, búcsút vettünk egymástól. Szerencsések vagyunk, hogy életünk nyugdíjas időszakában lehetőségünk van utazni, szép helyeken járni elsősorban országon belül, de néha a határon túl is, új barátokat megismerni, jó barátságokat ápolni.

Csütörtökön reggel – ahogy azt a Balatonnál már megszoktuk – tornával indult a napunk. A néhány hölgy mellé most egy-két férfi is csatlakozott. Egyre többen kezdik felismerni, hogy szükség van a mozgásra és a kempingben, erre van idő és alkalom is. Beállva a többiek közé, remek hangulatban, igazán jól tudnak esni az egész testet átmozgató tornagyakorlatok.

Pénteken már reggel 8 órára megérkezett az 50 fő szállítására alkalmas busz, amely elvitt Budapestre a Parlamenti látogatásra. Ez a program márciusban a Ráckevei találkozóra lett meghirdetve, de akkor hiába mentünk oda, az azonnali vírusintézkedés miatt csak lezárt kapukat találtunk. Kárpótlásul ajánlottak fel 50 db ingyenes belépőjegyet. Ez a kvóta hamar betelt az előzetes jelentkezések során. Ismét bosszantó volt, hogy a jelentkezők csaknem fele az indulást megelőzően úgy határozott, hogy mégsem kíváncsi a Parlamentre. Voltak, akik nem jelentkeztek, így örömmel vették, hogy ők is utazhattak erre a programra, amelyen végül 31-en voltunk. A buszköltséget most is – mint az egész év folyamán minden alkalommal – a klub fizette.

A Budapesti Parlament megtekintése igazán nagy élmény nekünk magyaroknak, de nemcsak nekünk! A Látogatóközpontban egy tabló hirdeti, hogy a TripAdisor – amely a világ legnagyobb utazási platformja – utazói szerint ez a 10. legkedveltebb látványosság a világon és az 5. legkedveltebb Európában.

Megnéztük még az augusztus 20-án felavatott Trianon emlékművet is, amely az Alkotmány utca Kossuth térhez közeli végétől indul 4 méter szélesen, és lejtősen tart a Honvéd utcáig 100 méter hosszan, ahol már 4 méter mély. Tábla hirdeti, hogy ez a Nemzeti összetartozás emlékhelye. Mindkét oldalán sorrendben és méretben ötletszerűen elhelyezve láthatók a „Szent Istváni Magyarország” helyiségnevei. A tervezés időszakában a kivitelezési költségét 5 milliárd Ft-ra becsültek. Kerestük saját városunkat, de ennek megtalálása olyan lett volna, mint tűt keresni a szalmakazalban. Számomra ez döbbenetes, zűrzavaros látványosság volt.

Amikor visszaérkeztünk kempingbe, ott már készült a beigért ebéd, amely a klub ajándéka volt. Hatalmas bográcsban rotyogott a gulyásleves, egy kicsit távolabb meg a palacsintát sütötték 7 db serpenyőben. Volt, aki már ízesítette lekvárral vagy kakaós cukorral és csavarta készre a palacsintát. Mivel 80-an voltunk, és egy főre 4 palacsinta plusz a repeta volt tervezve, ennek elkészítése komoly feladat volt. Ahogy az már szokás, a kemping egyik fő utcájába kiraktuk az asztalokat, székeket, és vártuk az ételosztást. Sorba álltunk, Burián Gabi osztotta a levest, a palacsintát meg Tóth Magditól és Füleki Icától kaptuk meg. Minden nagyon finom volt, köszönet érte azoknak, akiknek részük volt az elkészítésben.

Szombaton délelőtt a fürdő területén lévő filagóriában 80 klubtag részvételével, az előzetesen meghatározott napirendi pontok szerint lett megtartva az MHKK Közgyűlése. Erdei János elnök úr beszámolt a klub tevékenységéről és pénzügyi helyzetéről, amit a tagság elfogadott. Következett a tisztségviselők megválasztása. Izgalmas az elnökhelyettesek választása volt, ugyanis a rendelkezésre álló két helyre három jelölt volt. A többi tisztségben levőkre nem érkezett új javaslat, a meglévők meg vállalták továbbra is a feladat ellátását. A jelenléti lista alapján kiosztott szavazólapok átvétele után a levezető elnök 1 órás szünetet rendelt el, amely idő alatt megtörtént a szavazás eredményének összesítése és ellenőrzése is. 11 órakor, amikor újra összeült a tagság, Csongrádi László levezető elnök ismertette az elnökhelyettesi szavazás eredményét, ill. felsorolta a tisztségviselőket megerősített pozíciójukban:
Elnök: Erdei János
Elnökhelyettesek: Burian Helena / Icka/
Tóth Csabáné / Magdi/
FB elnöke: Mozsolits Sándor
FB tagjai: Horváth Tibor
Szabó Csaba
Az ülést levezető elnök és a tagság gratulált a régi/új vezetőknek, és további eredményes munkát kívánt nekik mindannyiunk örömére, megelégedésére. Ezután Sörös Laci – kedvenc zenészünk – bejelentette, hogy e sikeres Közgyűlés ill. szavazás után fergeteges esti bulit rendezünk ugyanitt, a filagóriában.

Táncos bulira már nagyon kiéhezett volt a társaság! A zene most is remek volt. Forogtak a fények, csodás hangulat volt. Volt ott minden: egyéni tánc, páros tánc, körbe állós, vonatozó, kacsa tánc, kóló, szirtaki. Rögtönzött műsort adott a „Hattyúk” táncegyüttes is, nagy tapsot kiváltva. Boldog, vidám este volt, ami 10 órakor befejeződött.

Vasárnap, ahogy az már lenni szokott, volt, aki maradt még, volt, aki csomagolt. Még egy utolsó fürdés a távozóknak, búcsúzkodás. Nagyon jó volt most is együtt lenni! Köszönjük a rendezőknek és minden segítőnek, hogy ilyen kellemes hétvégét biztosítottak számunkra.
Találkozunk két hét múlva Kiskunmajsán.

Katona Júlia

 

MHKK

Elnök:
Erdei János
Tel: +3630/9434770
E-mail: gazmester@citromail.hu
Elnökhelyettesek:
Tóth Csabáné Magdi
Mobil: +36/20/8005035
E-mail: tothmagdi36@freemail.hu
Burian Helena
Tel: +36/20/4687001
E-mail: hhelen@atlas.sk

 

 

 

Felügyelőbizottság

Elnöke:
Mozsolits Sándor
Tagok:
Szabó Csaba
Horváth Tibor

 

 

 

Elérhetőségek

Postacím:
MHKK 4024 Debrecen Wesselényi u 43 fszt. 1
Székhely:
1108 Bp. Újhegyi út 7.

A Magyar Hagyományos Kemping Klub az alábbi elérhetőségeken fogadja az érdeklődéseket...

Központi E-mail cím: mhkk@mhkk.hu

 

 

Adó 1%

Adományok és adó 1% felajánláshoz
Adó számunk: 18261657-1-42

Bankszámla számunk:
OTP Bank 11714013-20003256
További infó itt

 

 

Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft. | 2220 Vecsés, Kinizsi utca 73. | +36 30 690 9394 | info@teratarhely.hu | teratarhely.hu
Weboldalkészítés: Debreceni weboldal készítő szakember